Európai Bizottság

A menekültek miatt is ránk száll Brüsszel (2.)

Az Európai Bizottság (EB) kötelezettségszegési eljárást indít Magyarország ellen az ország menekültügyi szabályozása miatt - jelentették be a szervezet csütörtöki sajtótájékoztatóján Brüsszelben. Magyarország mellett még Görögország, Horvátország, Olaszország és Málta ellen indult ma eljárás (összesen 8 ügyben) a közös európai menekültügyi rendszer átültetésének és teljes végrehajtásának elmulasztása miatt.

Közös uniós vállalati adózási adatbázist kíván létrehozni Brüsszel

Az átlátható adózás tagországok közötti szabályozására, valamint liechtensteini és svájci magánszámlák adóelkerüléséről fogadtak el irányelvet uniós pénzügyminiszterek kedden az Európai Unió gazdasági és pénzügyminiszteri tanácsülésén (Ecofin) Brüsszelben.

Elfogadta Brüsszel az utolsó magyar Operatív Programot is

Jóváhagyta az Európai Bizottság Magyarország Halgazdálkodási Operatív Programját: ezzel az ország halgazdálkodásának fejlesztésére az előző időszakhoz képest 12 százalékkal magasabb összeg, mintegy 15,5 milliárd forint áll rendelkezésre, amelyet 2023-ig kell felhasználni - közölte a Miniszterelnökség kedden. Ez volt a tizedik program, amelyet elfogadott a Bizottság, csak ennek az elfogadása maradt hátra a 2014-2020-as ciklusból.

Besokalltak a németek az idén regisztrált 1 millió menekült után

A terroristák és a migránsok bármilyen összekeverését határozottan elutasította, egyúttal az EU külső határainak gyors megerősítését és a menekülthullám csillapítását szorgalmazta a német és a francia belügyminiszter abban az Európai Bizottságnak írt levélben, amely ma került a francia AFP hírügynökség birtokába. Mindez azután történt, hogy november végéig Németország 965 ezer menekültet regisztrált, azaz mostanra nagyjából elérhette az 1 milliós kerek számot.

Kérés nélkül is átvehetné a tagországok határvédelmét a Frontex

Az Európai Unió olyan intézkedést fontolgat, amely lehetővé tenné, hogy az uniós határvédelmi ügynökség, a Frontex beavatkozzék egy tagállam határvédelmébe és az ottani határ őrzésébe - közölték uniós tisztviselők és diplomaták pénteken a tagországok bel- és igazságügyi minisztereinek brüsszeli tanácskozása kapcsán.

Százmilliárdos EU-támogatásokat fizettetne vissza velünk Brüsszel?

Nagyjából 260 milliárd forint az az összeg, amelyet akár a 2018-as parlamenti választások előtt visszafizettethetne az Európai Bizottság a magyar kormánnyal a 2007-2013-as ciklusbeli uniós támogatásokból - vázolja a kedvezőtlen képet mai cikkében a vs.hu. A Portfolio meglátása szerint a cikk több félreértést tartalmaz, így visszafizetésről biztosan nincs szó, maximum arról, hogy bizonyos támogatási összegeket végül nem kapunk meg Brüsszeltől, így ennek anyagai terhei csak a magyar büdzsét érintik. A Bruxinfo friss értesülései szerint ráadásul már csak mintegy 80 milliárd forintnyi az az összeg, amely esetleg bent ragadhat a közös uniós kasszában a nekünk járó támogatásokból.

Már csak 80 milliárdnyi uniós forrásunk forog kockán

Az év elején még 1 milliárd eurónyi magyar felzárkóztatási forrás forgott veszélyben a 2007 és 2013 közötti időszak keretéből, de ezt mostanra nagyjából 250 millió euróra (kb. 80 milliárd forintra) sikerült lefaragni Magyarországon - mutat rá a fontos és kedvező fejleményre a BruxInfó egy friss brüsszeli jelentés alapján. A jelentős javulásban néhány nagy közlekedésfejlesztési projektnek fontos szerepe volt és az is kedvező, hogy a Bizottság év végéig még lát esélyt arra, hogy a 250 millió eurós összeget tovább lehessen faragni.

Lázár: legalább 300 milliárddal túlfutunk

Nagyjából 8700 milliárd forintnyi támogatásra lennénk jogosultak a 2007-2013-as uniós ciklus terhére, de "biztosan 9000 milliárd forint felett lesz" a kifizetések tényleges volumene - jelezte a mai Kormányinfó tájékoztatón Lázár János. A Miniszterelnökség vezetője ennek az államháztartási hiányra gyakorolt esetleges negatív következményeiről nem beszélt, de közben bejelentette azt, hogy a következő hetekben még nagyobb pályázati dömping lesz. Emiatt év végére már mintegy 3800 milliárd forintnyi keretösszeggel lesznek nyitva az új ciklus uniós pályázatai. Bejelentése szerint 15 megyei jogú város előrehozott, rendkívüli kormányzati támogatásban részesül, amelynek keretösszege 25 milliárd forint. A tájékoztatón más témákban elhangzott fontosabb információk:

Orbán: a napokban kiderülhet egy "titkos háttérmegállapodás"

Orbán Viktor miniszterelnök arra számít, hogy a napokban kiderül egy "titkos háttérmegállapodás" arról, hogy az Európai Unió befogadna 400-500 ezer szír menekültet. A kormányfő a Magyar Diaszpóra Tanács szerdai ülésén arról is beszélt, hogy szerinte abszurd koalíció jött létre az illegális bevándorlás ügyében. A kormányfő szerint több kormányzati intézkedés hatására érzékelhető ütemben javul az alsó középosztály helyzete.

Indulhat az uniós aláírásgyűjtés a magyar kormány ellen

Az Európai Bizottság hétfőn nyilvántartásba vette az európai polgári kezdeményezést, amely, ha sikerrel jár, arra kéri az EB-t, hogy javasolja a hetes cikk szerinti eljárás megindítását, vagyis annak a vizsgálatát, hogy a magyar kormány tiszteletben tartja-e az alapvető európai értékeket a munkája során - írja az EUrologus. Vagyis indulhat az aláírásgyűjtés.

A teljes magyar dohány-kiskereskedelmet vizsgálja Brüsszel

Brüsszel a piac várakozásainál jóval lassabban készíti elő a magyar dohányellátóval kapcsolatos esetleges vizsgálati döntését, ám az eljárás elhúzódása nem véletlen: az Európai Bizottságot már nem csak az Országos Dohányboltellátó működése, hanem a teljes magyarországi cigaretta-kereskedelmi rendszer érdekli, beleértve a trafikok körül kialakult korábbi botrányokat is - értesült a Világgazdaság.

Orbán: nem lesz kötelező a menekültek befogadása

A vasárnap elfogadott zárónyilatkozatnak nem része az, hogy az Európai Unió országai között kötelezően szét lehetne osztani a migránsokat, így a magyar szempontokat sikerült érvényesíteni - közölte Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Unió és Törökország vezetőinek vasárnap Brüsszelben tartott rendkívüli csúcstalálkozójának végén.

Szijjártó: ez Brüsszel bosszúja lenne Magyarország ellen

Amennyiben az uniós alapszerződés hetes cikkelyének megfelelő, vagyis a szavazat megvonásáról szóló döntés születne az Európai Unióban Magyarország ellen, az csak Brüsszel bosszújaként lehetne értelmezhető a sikeres magyar bevándorláspolitika miatt - jelentette ki Szijjártó Péter pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.

Elkezdik betölteni az atombombát Magyarország ellen?

Az Európai Bizottság (EB) biztosi kollégiumának keddi strasbourgi ülésén politikai döntés született arról, hogy nyilvántartásba lehet venni azt a polgári kezdeményezést, amely a magyarországi demokrácia és jogállamiság átfogó vizsgálatát kérné az Bizottságtól - tudta meg EU-s forrásokból az EUrológus. Az uniós alapszerződés 7. cikkelye szerinti eljárást követelő kezdeményezés úgy ment át a kollégium "szűrőjén", hogy az ülésen éppen nem volt jelen Navracsics Tibor magyar uniós biztos. Ő ugyanis előzetesen kérte és megkapta a távolmaradás jogát, mivel ugyanabban az időpontban Brüsszelben az oktatási és kulturális miniszterek tanácsülésén vett részt. A cikk alapján úgy tűnik, hogy a tényleges biztosi kollégiumi döntés még nem született meg, de az akár néhány nap múlva megtörténhet a keddi fejlemény alapján. Mindez egy hosszú és bonyolult jogi procedúra után elméletileg elvezethet Magyarország EU-s szavazati jogának felfüggesztéséhez a 7. cikkely megsértésére hivatkozva. Erre azonban összességében kicsi az esély épp a hosszú út és a sok buktató miatt.

Világsikert ért el újabb három magyar cég

Harmincnyolc innovatív kis és középvállalkozás között három magyar cég neve is felbukkan azon a ma közzétett listán, amely az Európai Unió "Horizont 2020" kutatási és innovációs keretprogram kkv-knak szóló pályázata második fordulója nyerteseit mutatja be. Mivel rendkívül erős nemzetközi mezőnyről van szó, amelyben a pályázóknak csak kevesebb, mint 4%-a nyert, így ismét elmondható, hogy újabb három, világra szóló magyar sikertörténetnek vagyunk szemtanúi, amely cégek egyenként 2,5-2,5 millió eurót nyertek projektjük tökéletesítésére.

Jön az egységes EU-s betétbiztosítás, megszólalt az OBA

A bankunió harmadik pilléreként 2024-ig közös EU-s betétbiztosítási alapot és egységesen 100 ezer eurós betétvédelmet állítana fel az Európai Bizottság ma benyújtott javaslata - írja a Reuters. A nemzeti betétvédelem szerepét fokozatosan átvevő alapot a bankok befizetéseiből töltik fel.

Hivatalos: eljárást indított Brüsszel Paks miatt

Kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Bizottság Magyarország ellen, mivel indoklása szerint a paksi bővítési projekt nem felel meg az uniós közbeszerzési szabályoknak. A brüsszeli testület közlése szerint az eljárás első szakasza lépett most életbe azzal, hogy felszólító levelet küldött a magyar kormánynak. Két hónapot kapott a kormány a válaszadásra.

Hirtelen Magyarországra zúdult 340 milliárd forint

A két héttel ezelőtti 83,8%-ról 87,5%-ra ugrott az Európai Bizottság felől Magyarországnak kifizetett kohéziós támogatások aránya a 2007-2013-as uniós ciklus terhére. Ez kalkulációink szerint közel 340 milliárd forintot jelent, de még ezzel is csak 20. helyen járunk a 28 tagú Európai Unióban a forráslehívási rangsorban.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kibukott a magyar kormány hazárdjátéka: egyszerre a legnagyobb gazdasági kockázat és vonzerő
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.